FEZEN - Nem csak rockereknek
Amikor az els? néhány felcsendül? akkord hatására borzongás fut végig a hátadon, akkor biztos lehetsz benne hogy olyat hallasz ami értékes és örök. Az idei FEZEN legnagyobb dobása kétségkívül a Deep Purple zenekar koncertje volt, de nem csak abban a két órában nyújtott kiváló szórakozást a fesztivál. Azok számára is, akik rockot és metált kevés kivételt?l eltekintve nem hallgatnak. Mint ahogy én.
Két nagy, négy kisebb színpad, több mint 100 fellép?. Egy zenei fesztivál talán legfontosabb számai ezek, meg persze a 380, egy korsó sör ára. A szórakozni vágyók között ahhoz a nem túl számos kisebbséghez tartoztam, akik a zenekarok elenyész? hányadát ismerték, így az el?bbiek fényében sem voltam túl bizakodó a négy napig tartó boldogulásomat illet?en. Szerencsére igen kellemeset csalódtam.
Nem mindenre jutott id? vagy éppen energia, a kis színpados koncertek számomra kimaradtak, így azok a fehérvári, országosan ismeretlen zenekarok is, akik fellépési lehet?séget kaptak a szervez?k jóvoltából. Néhány elkapott dallam és a közönség reakciói alapján azért azt kell mondanom, hogy az ?ket hallgatók is remekül szórakozhattak.
A két nagy színpad fellép?i közül el?ször a Paddy & The Rats neve mondott valamit, és a nulladik napi délután hat órás kezdés ellenére nemcsak a törzsközönség, hanem betéved?k, például öt év körüli kislányok is élvezettel hallgatták az ír és skót motívumokkal díszített kocsmarockot.
A Supernem és Kowalsky meg a Vega következtek, akik kellemes, de számomra ismeretlen dalokat játszottak. Másnap döbbentem rá, hogy valószín?leg t?lük is legalább egy-két számot ismerek, ahogy a Tankcsapdáról is azt gondoltam el?ször, maximum a Mennyország Tourist-ot tudom majd dünnyögni. Miel?tt azonban az ? koncertjükre berángatott volna a zenekar egyik tagjának barátn?je (Tudjátok hogy hívja Lukács Lacit a kedvese? Úgyse találjátok ki, de nagyon vicces.), a Moonspell (P) heavy metál zenekar remegtette meg a színpadra kötött membránokat. Valószín?leg nem ?ket fogom elalváshoz hallgatni, ahogy ugyanezt gondolom a Dragonforce-ról (GB), a Fear Factory-ról (USA) és az Amorphis-ról (FIN) is, de mint mondtam, nem is én voltam a célközönség, aminek tagjai kezüket rázva és tapssal jelezték, nekik tetszik amit hallanak.
Benéztem Tito & Tarantula (MEX) és Péterfy Bori koncertjére is, akiket szerintem az Ocho Machohoz, a PASO-hoz és a N.O.H.A.-hoz (CZ) hasonlóan a lazulni vágyók legnagyobb örömére hívtak meg. Nekem legalábbis bejött, hogy két hörg?s metálkoncert között/után hallgathatok egy fokkal dallamosabb zenét is. Amit nehezen értettem meg, hogy a Brains koncertjét miért hajnali egy órára rakták, mert még a végén is majdnem telt ház volt a Media Markt sátorban. Szerintem nem ezt az id?pontot érdemelték.
A Tankcsapda mellett ismert magyar el?adó Ákos, aki szintén helyett kapott a programban. Meg kell mondanom, korábban nagy rajongója voltam, most viszont vegyesek voltak az érzéseim az utolsó hangjegy elhangzása után. A régi Bonanza Banzai számok eszméletlenül jól szóltak rockosítva, de a romantikus dalokba illesztett elektronikus zenei betéteknél és angol szövegeknél csak néztem ki a fejemb?l. Valószín?leg én maradtam le megújulásáról. Ez a mostani koncert nem gy?zött meg, hogy be kellene hoznom a kimaradt id?t.
Az EDDA M?veknek fel volt adva a lecke, a Deep Purple után színpadra lépni embert próbáló feladat. ?ket tényleg csak hallgattam, a kilátást eltakarta el?lem egy sörcsap, barátaim szóltak róla, néha nem is Pataky Attila, hanem fia, Gerg? énekel. Hangja olyan, mint édesapjának korai lemezein. Az el?bb említett feladatot úgy gondolom sikerrel vette a zenekar, a H?tlen cím? számnál hangosabban szólt a közönség, mint a színpadi technika.
És persze Deep Purple... Nem hiszem, hogy szavakba lehetne önteni azt az élményt, amikor a 60 évesek által el?adott, gitártépésekkel s?r?n tarkított klasszikus rock majdnem minden korábbi élményedet elhomályosítja. Komolyan mondom félelmetes amit ?k ilyen korukban lem?veltek a színpadon, bele se merek gondolni milyen volt a közönség reakciója amikor 30-40 évvel ezel?tt, pályájuk csúcsán szólaltatták meg a világ egyik legismertebb és legnépszer?bb riffjét (Smoke on the Water). Szerény becsléseim szerint legalább 15.000-en voltak most ott hogy meghallgassák.
A koncertek kivesézése után még pár gondolat. A hangosítással nem volt gond, s?t, inkább azt mondom kifejezetten jó volt, így recseg? hangok nem rontották az élményt. Enni olcsón lehetett laktatót és finomat, fontosabb persze az, hogy fesztiválhoz képest az alkoholt is kimondottan baráti árban mérték. Az emberek kedvesek és jó fejek voltak, a könyökl?t támasztva ismeretlenek váltak minimum a rendezvény idejére cimborákká.
Összefoglalva tehát, kiváló négy napos szórakozást nyújtott a tizenhetedik Fehérvári Zenei Napok, ha még szeretném is a rockzenét, valószín?leg b?vebb és alaposabb leírást adtam volna, mert mindennek érdemes lett volna legalább egy-két akkord erejéig lehet?séget adni.
Szerző: Farkas István
