Magyar fellépők a Balaton Soundon

2011. június 8. | Niki

Természetesen az idei HBS-en is szép számmal képviseltetnek majd a magyar fellépők is. Talán a legnevesebbek, akikről már biztosan hallottatok többek között az Anima Sound System, és az Irie Maffia.

Ezek közül az alternatív, elektronikus zenei kedvelőinek természetesen az Anima Sound System fog felejthetetlen élményt nyújtani az első napon, 19. óra 30 perces kezdettel az OTP bank színpadán. A kelet-európai nép- és a modern elektronikus zene keverékéből összeállított slágereikkel garantált szórakozást nyújtanak minden egyes fellépésükkel Kelet-Európa szerte, így Zamárdiban is.
A reggae és dancehall képviseletében a műfaj mesterei fogják az odalátogatókat szórakoztatni, vagyis a 2005-ben alakult Irie Maffia. Idén a Heineken nagyszínpadát veszik birtokba július 7-én, este fél 7-től. Az együttes pályafutása során körbejárta Olaszországot, Hollandiát is, és ez alatt az idő alatt sokat fejlődött az általuk játszott műfaj is: napjainkban már a hip-hop, a funk és a rock elemeit is felfedezhetjük zenéjükben.
Veszprém képviseletében Brash vezetésével idén a Hősök együttes is fellép. A rap fenegyerekeiként is emlegetett „négyes fogat” a hip-hop és a rap műfaj mestereiként az első napon 17 órai kezdettel nyitják meg tulajdonképpen a fesztivált az úgynevezett Hungarian Hiphop Allstars formációval az Akkezdet phiai és a Punnany Massif társaságában. Ez utóbbit nemcsak igényes zenéje miatt, de furcsa névválasztásukról is ismerik a magyar fiatalok. A két alapító tag ugyanis a névkeresés közben arra jutottak, hogy egy dolog van, amiben egyetértenek: „masszívan preferálják a női gyümölcskelyhet” Zenéjük különlegességét a csapat vegyes zenészeinek felállása adja: az alapító tagok inkább a hip-hop stílusát képviselik, ám az idő folyamán 2 DJ-vel, majd élő zenészekkel bővült a csapat, így szerezve a különleges zenei hangzást a dalaiknak.



Szerző: Niki
MÉDIAAJÁNLAT
KAPCSOLAT
DESIGN BY DESIGNSTREET.HU