Vágyaink a filmvásznon

Először akkor hallottam ilyen tapasztalatokról, amikor megjelent a mozikban a Twilight (Alkonyat) első részének filmváltozata. Elkezdett érdekelni a téma, több emberrel is beszélgettem róla. Utána érdeklődve kiderült számomra, hogy a Gyűrűk Ura volt talán az első olyan ismertebb film, amely hasonlókat váltott ki az emberekből. Most megjelent az Avatar (ami mellesleg egy új formába öntött Pocahontas történet), és elszabadult a pokol.

Rákerestem az interneten, és egy olyan cikkre bukkantam, aminek címe: Avatar-effektus. Tehát ez a film olyan széles körben és akkora hatást gyakorolt az emberekre, hogy ezt már nem lehet nem észrevenni. Nézzük meg, mi a közös ezekben a történetekben: a kitalált, misztikus világ. A világ, ami csak a képzeletünkben létezhet, ami izgalmakkal teli, különös, érdekes lényekkel, maga a tökéletesség képmása. Igaz, az Alkonyat kissé kilóg a sorból, de ott nőket ejtett csak rabul ez a filmláz, ahol nem egy egész civilizáció, hanem egy férfi tökéletessége ragadta magával a nézőket. Egy férfié, aki nem létezhet, aki magasabb rendű, mint az ember.

Az Avatar-effektust annak köszönhetjük, hogy miután beleéltük magunkat abba a más, gyönyörű világba, a filmnek egyszer csak vége szakad. Kénytelenek vagyunk visszazökkenni a való életbe, ami szürkének, értelmetlennek, unalmasnak, tökéletlennek és romlottnak tűnik Pandora (vagy más mesebeli ország, bolygó) után. Hihetetlen, de igaz. Az ember nem is gondolná, hogy a kedvenc filmje így megkeserítheti az életét. Pedig bizonyítéknak ott van rá a több ezer rajongó, akik fórumokon, blogokban véleményeiket, érzéseiket megosztják egymással. A „hogyan másszunk ki a depresszióból, amelyet az okoz, hogy nem látogathatunk Pandorára” topik ezernél is több kommentet tartalmaz. Legtöbbje megemlíti, hogy úgy érezte, újra és újra meg kell néznie. Letöltik a zenéjét, megszerzik a forgatókönyvét, képeket keresgélnek egész nap. Hasonló kategóriájú művekre épül számos számítógépes – és szerepjáték is, melyeknek során belebújhatunk egy tünde, vagy na’vi szerepébe.

Ez nem csupán depresszió, hanem egyben függőség is. Spirituálisan megközelítve a dolgot, mindezt a Bibliára vezethetjük vissza. Keresztény, nem keresztény ember mind hallotta már a Paradicsom történetét. A Paradicsomét, ahová mi, emberek tartoznánk, ahol éltünk, és ahonnan kiűzettünk. Ezek az elképzelt tökéletes világok az Édenkertet mintázzák meg, ahová lelkünk ’visszavágyik’.  Egy- egy ilyen témájú film pedig könnyen kiválthatja belőlünk ezt az elnyomott vágyakozást. „A bibliai elbeszélés alapján tágabb értelemben az emberiség elképzelt ősi aranykorát (pl. a görög mitológiában), illetve az embert körülvevő érintetlen természetet is szokás paradicsomi állapotként jellemezni.” – írja a wikipedia. Erre az állapotra törekszünk, erről álmodunk, akár tudat alatt, akár tudatosan.

Sajnos be kell látnunk és el kell fogadnunk, hogy nem létezik teljes elégedettség és szépség ezen a Földön, de élveznünk kell az apróbb örömöket, megtalálni a jót, és boldognak lenni itt, ahová születtünk. Egy idevágó idézettel zárnám soraimat: “Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.” XIV. Dalai Láma

Kép: drafthouse.com